A megszűnt Csereháti kör újkori teljesítői (2016-tól)
A megszünés után többen is vállalkoztak arra a kalandra, hogy újra teljesítsék
a Cserehát Turistája túramozgalmat.
Reméljük az útjuk során sok jó élményben volt részük. Így a régen sokat járt piros út ismét bakancsos turistáknak örülhetett.
Az MVSC Turista Szakosztály nevében GRATULÁLUNK azoknak a túratársainknak, akik a Csereháti Piros túramozgalmat teljesítették!
Teljesítők
Teljes lista
János ismét kitett magáért. Párjával együtt nekivágott, hogy teljesítse újra a mozgalmat.
Erről írt is egy szép beszámolót.
(Csarnai Béla)
"5 éve jártam be egyedül a papírforma szerint 107,5 kilométeres piros körtúrát. Az akkori túrabeszámolóm
végén megjegyeztem, hogy a teljesítő nem tér haza „üres kézzel”. Ez alól én sem vagyok kivétel, néha
eszembe jutottak a csereháti élményeim, de 2022. tele környékén körvonalazódott egy második bejárás
konkrét gondolata, immáron a párommal együtt. Számára ez az első bejárást jelentette a csereháti kéktúrás
emlékeink mellé, amelyet tavaly áprilisban követtünk el az OKT70 keretein belül Bódvaszilas-Arka között.
Ennek megfelelően a csereháti pirossal fonódó szakaszokat teljesítettnek nyilvánítottuk: Kecske pad-Irota
illetve a Felsővadász-Abaújszolnok szakaszokon nem dupláztunk. A kis könnyebbség mellé nem kis
logisztikai fejtörés következett, majd megszületett a végleges verzió: autóval megyünk, amelyet
buszozással kombinálunk."
(Sereg János)
PDF letöltés 2023.03.27. II. beszámoló:
Tovább az Index fórumra II.
A Cserehát Turistája mozgalom 2016 végén megszűnt, már csak saját kezdeményezés keretein belül lehet teljesíteni.
Aki ezután rászánja magát és sikeresen teljesíti az egykori mozgalmat, annak természetesen még plakett a jutalma.
Az eddigi teljesítők névsora itt található.
János lenti beszámolóját érdemes elolvasni, hiszen ez a színes leírás egyben egy kordokumentum is.
Rávilágít a Cserehát ijesztően valóságos helyzetére, ahol szomorúan keveredik a táj lágy szépsége és a lepusztult települések
sokasága.(Csarnai Béla)
"Nem egy könnyű túra a csereháti és nem a szintek miatt (összesen kb 2000 fel és ugyanennyi le),
hanem a távolságok jelentősek és az infrastrukturális és kényelmi feltételek is erősen hiányosak és a meglévők is kompromisszumokat kívánnak.
Cserébe viszont egy kevésbé megfogalmazható, de annál erősebb és meghatározóbb élményanyagot kap az ember.
Az is erősen elgondolkoztató, hogy a csereháti aprófalvakhoz (de nem csak itt) képest a főváros környékén,
vagy akár csak nagyobb vidéki városokban is mennyivel másabb és könnyebb az élet, persze a költségtényező eltérő.
Szintén elgondolkoztató, hogy egy perecsei lakos is ugyanannyi adót fizet az államnak mint egy pesti belvárosi,
előbbi a napi, átlagosan egy buszból gazdálkodik, még a másik többféle közlekedési eszközből válogathat, gyakori követésekkel.
Az egyéb egészségügyi és szociális helyzetről pedig ugyanezek mondhatók el. Hosszúra vezetne ezeket a kérdéseket tovább boncolni,
de sajnos ez sem segítene a Csereháton.
Aki teheti és érez magában erőt és elszántságot annak ajánlom a túra végigjárását, nem fog „üres kézzel” hazatérni!"
(Sereg János)
PDF letöltés 2018.03.15. I. beszámoló:
Tovább az Index fórumra I.
Vége egy korszaknak (2016.10.28)
A Cserehát Magyarország egyik legszegényebb, legelhagyatottabb területe.
Itt vezetett végig, a Cserehát Turistája elnevezésű Piros Kör.
A természetjárói érdektelenség, a tájegység nyomasztó szegénysége,
a bozótossá váló utak és ezek rossz fenntarthatósága, az omladozó házak, a veszélyes kóbor kutyák, a tömegközlekedés hiánya,
a nulla infrastruktúra miatt egy egykori szép kezdeményezés mostanra elvesztette vonzerejét.
Az említett okok miatt döntött úgy az MVSC Természetjáró Szakosztálya, hogy a "Cserehát turistája"
jelvényszerző túramozgalmat megszünteti.
Ezután már hivatalosan nem lehet teljesíteni. Az eddigi teljesítőink fogadják ismételt elismerésünket.
Figyelem a Cserehát turistája mozgalom gondozása 2016-ban hivatalosan megszűnt!
Ezen a szakaszon a piros turistajelzés karbantartása is befejeződött.
Azonban a túra GPS használatával még végigjárható. Azok a vállalkozó kedvűek, akik ezt megteszik és igazolják a végigjárást,
jutalmul kapnak egy kerámia plakettet (amíg van). Az ellenőrző pontokon egy-egy fényképpel történhet az igazolás, ha pecsétet nem sikerül szerezni.
A végigjárásról élménybeszámolót vagy túraleírást szívesen elfogadunk és kérésre közzé tesszük a honlapon.
Mivel a jelzések hiányosak a terepen, ezért mindenki csak saját felelősségére vágjon bele!
Cserehát turistája - jelvényszerző túramozgalom (Archívum)
Az ismertető előtt szeretnék feltenni pár kérdést e lapra látogatónak.
Szeretsz túrázni? Tudod hol található a Cserehát? Jártál már e
területen egyszer is? Hallottál róla valamit is sajtóban, médiákban?
Lenne kedved eljönni ide, és akár eltölteni pár hangulatos napot?
Ha legalább egy kérdésre is igennel válaszoltál, már van remény a
továbblépésre. A mai napig méltatlanul háttérbe szorított ismeretlen
tájegységről van szó, itt nálunk Magyarországon. Hazánk túraszerető,
kedvelő tagjainak kötelessége lenne megismerni ezt az ezernyi apró
szépséget felmutató, a maga valóságában szegény tájat. Aki elszántságot
érez és szeretne a Cserehát turistájává válni ne halogassa kapcsolódjon
be a mozgalomba.
Szeretnék idézni - a szerzők utólagos engedélyével - egy a Bíbor kiadó gondozásában 1998-ban megjelent könyvből.
- A Cserehát turistakalauza előszavában a Rakaczky István a szerkesztő írja:
' "Ahol a csend még hallható" Ez a szlogen híven kifejezi a térség
állapotát, helyzetét. Az utóbbi évtizedek (talán évszázadok) idézték
elő fokozatos lemaradását, a hátrány növekedését a megye más
területeivel szemben. E helyzetben viszont előny, hogy ide még nem ért
el az igazi szennyezettség, a tájrombolás, a rohanó, zajos életforma.
Aki szeretné hallani a "csendet", megtalálni a nyugalmat, elfelejteni -
legalábbis egy időre - a stressz és a rohanás idegfeszültségei az
keresse a Cserehát nyújtotta lehetőségeket.
A kilencvenes évek elején Csipkerózsika álmát alvó térség most kezd
ébredezni. Az utolsó 6-10 évben valósult meg a Cserehát településein a
vezetékes vízhálózat, digitális telefonrendszer, túraútvonal-hálózat, a
turistatérkép, a vendégvárás-fogadás csírái, első hajtásai.
Az ellátás, a szolgáltatás még nem mindenütt megfelelő, de ezt
kompenzálja a "hallható csend", a nyugalom, a hagyományos
vendégszeretet.
Hívunk, várunk minden természetszerető, jó szándékú embert, aki az
ismeretlent szeretné felfedezni.'
- Dr. G. Fekete Éva így ír az "ismeretlenről":
'A Cserehátnak említésre méltó a régmúltja és - optimisták szerint - a
jövője. A térség geopolitikai fekvése, belső adottságai és azok
külső megítélése nem kedveztek és nem kedveznek a modern kor gazdasági
fejlődésének. Nincsenek országosan kiemelkedő ásványkincsek, a
természeti adottságok nem felelnek meg a nagyüzemi intenzív szántóföldi
mezőgazdálkodás követelményeinek. A trianoni országhatár elválasztotta
a hagyományos gazdasági és kulturális centrumaitól - Kassa
elszakításával ez a térség magára maradt. (megj.) - alacsony a
közszolgáltatások kiépítésének hatékonysága. Cserehát aprófalvaiban
az elnéptelenedés mára tragikus méreteket öltött. A sokak által
megváltoztathatatlannak tartott leépülésbe belenyugodni nem tudó
emberek kezdeményezésére, 1989-ben megalakult a Csereháti
Településszövetség egy új, a modernizáció utáni jövőre való
felkészülést tűzte ki célul. A térség fejlesztésére irányuló legújabb
törekvések azon meggyőződésen alapulnak, hogy a természeti értékeket
egyre inkább megbecsülő, a globalizáció mellett a regionális értékeket,
a kicsiben rejlő szépséget is elismerő, az emberi léptékhez, és
kapcsolatokhoz visszatérő világban egy ilyen térségnek, mint a
Cserehát, van jövője.'
Azt hiszem van mit tennünk nekünk turistáknak is, hiszen mi mozdíthatja
meg igazán a táj világát ? Igen a túra, a falusi túrizmus, ha úgy
tetszik az idegenforgalom. Hiszen e térség rendelkezik jelölt
gyalogutakban, bővelkedik kerékpáros utakban, vízi túrázási
lehetőségben. A kulturális kikapcsolódást biztosítja a környék tájházai
és számtalan műemléke. "Aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli"-
szól a mondás, és ez most igazán találó. A mi magyar hazánkhoz,
kultúránkhoz a Cserehát is hozzátartozik, ha még oly mostohán bánt is a
történelem vele. Az elszakított országrész miatt megszűnt Kassa
vonzáskörzetének lenni, és a mai napig a Trianoni görcsben lévő terület
nem tud magára találni. De vannak talán már biztató jelek hiszen Kassa
szerepét Edelény esetleg Encs tudja átvenni. Segítsük e tájat azzal,
hogy elmegyünk turistaként, büszkén körbejárjuk a vidéket, vigyük el a
táj egyszerű embereinek hírét, és legyünk mi is a "Cserehát turistái"
Ennek tükrében most már talán mindenki előtt világossá vált, hogy mire
is vállalkozott az MVSC túraszakosztálya. Egy ismeretlen tájegység
bemutatására, a túraközösség előtt.
Tudnivalók
- A túrát bárki teljesítheti. A túra megszervezése a résztvevők feladata.
- A túra bármely irányból elkezdhető, több szakaszban és tetszőleges idő alatt teljesíthető.
- A településeket a Cserehát turistája körtúra piros jelzése fogja össze.
Sportszerű ennek végigjárása de a teljesítésnek nem feltétele.
- A terület folyamatosan turisztikailag fejlesztés alatt áll, ezért a
kritikus, illetve segítő szándékú észrevételeiket köszönettel vesszük!
- A Cserehát gyönyörű tájegysége hazánknak, ennek ellenére egyre inkább
hátrányos helyzetűek az ott élő emberek, a falvak elnéptelenednek, ill.
a lakosság száma nagyon rossz irányba változik. Az elmaradottságra
jellemző, hogy a Belső-Cserehát területén alig található gazdasági
társaság, vállalkozás. A termőföld termőképessége is igen alacsony. A
Trianoni országhatár elválasztotta hagyományos gazdasági és kulturális
centrumaitól. A túra 18, turisztikailag kevésbé ismert településen
halad át. Viselkedésünkkel biztosítsuk a turistaság jó hírét! A
települések gyéren lakottak, a lakosok túrázókat idegeneknek
tekinthetik, mindig körültekintően illendőek legyünk a helyiekkel.
- A túrához javasoljuk a Cserehát turistatérképét használni. Beszerezhető a
könyvesboltokban, Abaújszolnokon a kulcsos-házban, Gagyvendégiben, a
Csereháti Településfejlesztési Szövetségnél.
- A leágazásokat úgy választottuk meg, hogy minél könnyebben és látványos úton lehessen
megközelíteni a körtúra útvonalat. A túra által nem érintett falvakat
is javasoljuk felkeresni.
- Vonattal csak a Cserehát
peremvidéke érhető el. A terület döntő többsége autóbusszal
megközelíthető. Ha a Belső-Cserehát tájait keressük fel, alaposan
tervezzük meg az utazást, mert egy-egy lekésett buszjárat sok időt
elvehet a túrára szánt időnkből.'Ha lemaradtunk egy autóbuszról, itt
bizony nincs esély az autóstoppra, mivel - különösen este - szinte
semmi forgalom nincs. A bajt tetézi, hogy szálláslehetőség is igen
korlátozott, élelmiszer beszerzése pedig sok kis faluban szinte
lehetetlen, hacsak a helyi lakosoktól nem tudunk valamit vásárolni.'
- Kocsival valamennyi településre el lehet jutni, de az utak keskenyek, gyenge
építésűek, sok helyen nagyon elhanyagoltak. Télen a bajba jutott autós
akár fél napig is várakozhat míg megfelelő segítséget kap. Télen tehát
indulás előtt tájékozódjunk az Utinformnál az utak állagáról. A
Belső-Cserehát területén kicsi az esélyünk, hogy megfelelő színvonalú
autószerelő műhelyt találjunk. Tankolni is a fő közlekedési utakon
érdemes, ha nem akarjuk tolni a kocsit.
- A falvak egy
részében van csak orvos és gyógyszertár. az Északi-Csereháton 30-40
km-t is megtehetünk, hogy nincs gyógyszertár, sem orvos egyetlen
faluban sem.
Biztonsági tanácsok
- A jelzések és utak rossz állapota miatt, felhívom mindenki figyelmét, hogy a "Cserehát turistája" mozgalom teljesítésébe csak azok vágjanak bele, akik kellő elszántságot éreznek magukban és legalább egy jó GPS-sel is fel vannak vértezve!
- Mobiltelefon használatánál figyelembe kell venni, hogy sok helyen nincs térerő.
- Hosszabb túra elkezdésekor fontos tudni, hogy a környékbeli településeken az élelmiszerboltok nyitvatartása korlátozott vagy szünetel.
- A túra elhagyatott nagyon szegény helyeken is áthaladhat. Számunkra zavaróan ható lakókörülmények között és egyszerű életfelfogásban élő emberekkel is találkozhatunk.
Igazoló füzet letöltés
Akit még érdekel a mozgalom innen letöltheti a régi,nem hivatalos igazoló füzetet.
Igazolófüzet HU
Igazoló füzet nyomtatás
A füzet a könnyebb tárolás, kezelhetőség érdekében kis alakú, A6-os
formátumú. A letöltött füzet korlátlan számban másolható, sokszorosítható.
A letöltött állomány négy oldalból áll, amit két lapra szeretnénk nyomtatni. Nyomtasd ki tehát kétoldalas módon a fenti pdf kitejesztésű állományt a
következőképpen.
- Első lépés: 2 darab A4-es lapot tegyél a nyomtatóba.
- Második lépés: Nyomtasd ki az [1.] és a [2.] lapot.
- Harmadik lépés: Újra tedd be a nyomtatóba ezt a két lapot hátával felfelé. E két lap hátoldalára nyomtasd a [3.] és a [4.] lapot. Az összetartozó párok tehát: [1-3], [2-4].
- Negyedik lépés: Ezután vágd ketté az A4-es oldalakat a jelzés mentén. Tedd egybe a lapokat és középen tűzd össze a jelzésnél.