Jelenünk
1991 fontos év volt a jelenkori MVSC Természetjáró Szakosztály történetében. Mi is történt ekkor?
A szentléleki forrás újjáépítése a helyszínen megtalált eredeti kövek felhasználásával, valamint a Köpüsforrásnál esőbeálló, pihenőhely és szalonnasütő létesítése.
A munkát irányította és végezte Kiszela Miklós, Kiszela Béla, Dobozy László a tagság tevékeny közreműködésével. Az abaújszolnoki kulcsosház megnyitása, amely az abújszolnoki Önkormányzat és az MVSC közös üzemeltetésben működik.
Új vezetőt választottak. Csarnai Béla szakosztályvezető a mai nap is töretlen lelkesedéssel vezeti csapatát. A változó létszámú, összetételű, korosztályú csapat ma is aktív mind a teljesítmény mind a tájékozódási veresenyekben, de a túramozgalmakban és a hagyomásnyos túraszervezésekben is kiveszik részüket.