Facebook csoport

MVSC Természetjáró Szakosztály

hivatalos honlap

Először nézz bele az igazoló füzetbe!

Igazoló füzet Igazoló füzet Igazoló füzet Igazoló füzet

A teljesítés során mire készüljünk, milyen feladatok várnak ránk?

Igazoló füzet Igazoló füzet

A kijelölt helyek bejárását mindenki, útvonal és idő megkötése nélkül a saját maga tempójához mérten teljesítheti.

A füzet tartalmaz egy ajánlott útvonalleírást, ami jellemzően a Bükk körül található településekről, vagy autós parkolókból indul és oda is érkezik vissza, körtúra szerűen. Az ajánlott útvonalbejárástól természetesen el lehet térni. A füzetben szereplő túraútvonalak itt a honlapon is megtalálhatók.

A felkeresendő helyeket a füzet közepén tüntettük fel táblázatos formában. A két üres oszlopot a túrázók töltik ki. Az első oszlopba a hely azonosító kódját kell beírni. Mivel a jeleket megfelelő időközönként cserélhetik vagy átfesthetik, a jel megtalálásának időpontját is rögzíteni kell a táblázat második oszlopában.

A túrázás során vigyünk magunkkal:

  • igazoló füzetet,
  • Bükk térképet,
  • tájékozódásra szolgáló iránytűt, vagy GPS műszert,
  • a pecsételéshez szükséges tintapárnát vagy filctollat.

Háromféle azonosító kerül a füzetbe:

  • Egy zöld háromszög által jelölt betű-szám kombináció. Ezek általában egy közeli fatörzsre, sziklára vannak felfestve.
  • A túra három 900 m-nél magasabb csúcsot is érint. Itt meg kell keresni a csúcsot jelölő faoszlopot. Az oszlop törzsén egy pecsételő minta található. Bélyegzőpárna vagy alkoholos filctoll segítségével a megfelelő üres rubrikába kell pecsételni úgy, hogy a lapot rá kell nyomni a fémmintára.
  • A Cserepes-kő barlangnál a kék túra bélyegzést fogadjuk el.

Előfordulhat, hogy valami miatt a túrázó nem találja a jelet. Hó fedi, megkopott, elkerüli a figyelmét stb. Ilyenkor is van mód az igazolásra a következőképpen: Ha valaki nem találja a jelet, fényképezze le és később elektronikus úton küldje el azt az mvsctura@gmail.com-ra. Cserébe a kódot elküldjük.

Ha megvan mind a 27 szirt, hogyan igazoljuk a teljesítésünket?

Ha már megvannak a szirtek még egy dolgot kell tenni. Postai úton el kell juttatni az igazolófüzetet hozzánk.

  • A postán vegyünk 2 darab LC/5-ös feles borítékot.
  • Ezekre vegyünk 1-1 darab bélyeget. 50 gramm súlyhatárig kell kérni a bélyeget, ami 2021.09.01-től 145 Ft/darab.

Az egyik feles borítékba a következőket kell beletenni, majd feladni a postán.

  • az Igazoló Füzetet szétnyitott állapotban.
  • egy a teljesítő saját címére megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot (félbehajtva)
  • és a jelvénydíjat egy 500 Ft értékű bankjegyet.

Amennyiben ezek közül valamelyik hiányzik nem tudjuk visszapostázni az igazoló füzetet és a jelvényt.

Levél boríték méret

Ezután a levelet postán kell feladni a szakosztály vezető "Csarnai Béla 3529 Miskolc, Szentgyörgy út 31. IX./3." címére.

Hogyan történik az elbírálás, díjazás?

Adatok A beérkezett adatok ellenőrzését követően az Igazoló Füzetbe bekerül a teljesítés sorszáma.

A teljesítőnek a válaszborítékban megküldjük a megérdemelt jutalmat a „Bükk szirtjei” túramozgalom éppen aktuális kitűzőjét. A csomag tartalma a következő lesz:

  • „Bükk szirtjei” túramozgalom kitűzője
  • a hitelesített Igazoló Füzetet

A túrázó neve felkerül az MVSC hivatalos honlapjára.

Valamennyi teljesítő a jelvényen kívül egy virtuális oklevélet is kap itt a honlapon. A teljesítéseknél a saját névre kattintva megjelenik az oklevél. Ez az oklevél nyomtatható, itt a honlapon bármikor visszanézhető.

Ha a teljesítő nem járul, hozzá, hogy a személyes adatai közül a nevét, a városát, és az egyesületét, az MVSC a honlapján közzétegye ezt külön jelezze az adatoknál. Az adatvédelemről szóló 1995 évi CXIX törvény alapján a többi feltüntetett adatot, harmadik személynek nem adjuk ki

Biztonsági tanácsok

Igazoló füzet
  • a szirtek szélére kimenni veszélyes, mély szakadékok lehetnek a perem alatt, húzódjunk beljebb
  • hosszú túra szervezésénél elegendő vizet vigyünk magunkkal, mert források nem mindenhol találhatóak
  • téli túra esetében vegyük figyelembe azt, hogy a nappalok jóval rövidebbek, mint nyáron, sötétben nagyobb az eltévedés valószínűsége
  • eső esetén a sziklás helyek csúszóssá válhatnak
  • zivatarok, villámlás esetén kerüljük a csúcsok látogatását, inkább halasszuk el későbbre
  • mobiltelefon használatánál figyelembe kell venni, hogy sok helyen nincs térerő
  • gyakorlatlanabb, helyismerettel nem rendelkező túrázók indulás előtt a túra útvonaláról tájékoztassák az otthon maradtakat.
  • kövessék a vadásztársaságok és az erdőgazdálkodók felhívásait a túrázási tilalmakról